AZ ELÁLLÁSI ÉS FELMONDÁSI JOGGAL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK
Meggondolhatjuk magunkat és visszaléphetünk a vásárlástól az interneten rendelt termék átvétele után?
Igen, a vonatkozó Kormányrendelet (rendelet) alapján úgynevezett elállási jog (a termék visszaküldésének joga, visszaküldési garancia) illet meg bennünket internetes vásárlás esetén, és e jogot néhány kivételtől eltekintve minden esetben gyakorolhatjuk.
Mi az az elállási jog?
Az elállási jog azt jelenti, hogy az interneten (távollevők között) megkötött szerződéstől jogszabályi felhatalmazás alapján egyoldalúan visszaléphetünk és a termék visszaküldése esetén követelhetjük a kereskedőtől az általunk kifizetett összeg visszatérítését. Az elállási jog kompenzálja azt, hogy a vásárlás előtt nem volt lehetőségünk a termék megvizsgálására, kipróbálására, illetve üzembe helyezésére.
Mi az a felmondási jog?
A felmondás abban különbözik az elállástól, hogy nem visszamenőlegesen, hanem a jövőre nézve szünteti meg a szerződést, így az általunk kifizetett összegnek csak arányos részét vagyunk jogosultak visszakérni, attól függően, hogy mekkora részt teljesített már a szolgáltatásból a vállalkozás. A felmondást (az elálláshoz hasonlóan) nem kell indokolni.
A szolgáltatóval történő elszámolás során a szolgáltatás teljes (adóval növelt) díját kell alapul venni, amelyet a már igénybe vett szolgáltatás mértékéhez kell viszonyítani. Ha azonban bizonyítani tudjuk, hogy az alapként így megállapított összeg túl magas, akkor az arányos összeget a teljesített szolgáltatás piaci értéke alapján kell kiszámítani (a piaci érték megállapításánál az azonos tevékenységet végző vállalkozások azonos szolgáltatásának a szerződés megkötésének időpontja szerinti ellenértékét kell figyelembe venni). Lényeges, hogy vita esetén minket terhel annak bizonyítása, hogy felmondási jogunkat a jogszabály előírásainak megfelelően gyakoroltuk.
A felmondási jogunkat is elveszítjük, ha a szolgáltatás egészét teljesítette a vállalkozás.
Mely időponttól gyakorolhatjuk elállási jogunkat?
Termék (pl. elektronikai cikkek) megrendelése esetén a termék átvételétől, míg szolgáltatás igénybevétele (például interneten közzétett apróhirdetés, interneten megrendelt kábeltelevízió előfizetés) esetén a szerződéskötés napjától számítandó az elállási határidő. Lényeges, hogy elállási jogunkat a szerződés megkötésének napja és a termék megérkezésének napja közötti időszakban is gyakorolhatjuk.
Milyen időtartamon belül gyakorolhatjuk elállási jogunkat?
A termék átvételétől és a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződés megkötésétől számított 14 napon (naptári nap!) belül élhetünk elállási jogunkkal. Az általános szabályok szerint a határidőbe a termék átvételének, illetve szolgáltatás esetén a szerződéskötés napja nem számít bele.
Lássunk egy példát: Ha a terméket a futárcég egy csütörtöki napon szállítja ki részünkre, a 14 napos elállási határidő a pénteki napon kezdődik. A szombat és vasárnap is naptári nap, ezért az elállási határidőbe a hétvége is beletartozik.
Természetesen a 14 napos határidő alatt bármikor elállhatunk a szerződéstől, de a jóhiszeműség és a tisztesség általános követelménye szerint a termék átvételét követően, annak jellegének, tulajdonságának és működőképességének megállapításához szükséges használatot követően döntsünk a termék megtartásáról vagy esetleges visszaküldéséről.
Elállás esetén a 14 napos időtartamon belül meg is kell érkeznie a visszaküldött terméknek az eladóhoz?
Elállás esetén kötelesek vagyunk a terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni (postára adni, vagyis intézkedni az elküldés iránt) a vállalkozásnak. Az tehát nem elvárás, hogy termék vissza is érkezzen a vállalkozáshoz a 14 napon belül.
Előfordulhat olyan eset, hogy az elállási, felmondási határidő meghosszabbodik?
Ha a vállalkozás az elállási vagy felmondási jogra vonatkozó tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget, úgy az elállási vagy felmondási idő 12 hónappal meghosszabbodik. Ha a vállalkozás a termék kézhezvételének vagy a szerződés megkötésének napjától számított 14 nap lejártát követően, de 12 hónapon belül megadja számunkra a tájékoztatást, úgy az elállásra vagy felmondásra nyitva álló határidő e tájékoztatás közlésétől számított 14 nap lesz.
Milyen módon tudjuk igazolni a termék átvételének a napját?
A termék átvételének napját elsősorban a termékhez mellékelt számlán (nyugtán) szereplő teljesítési időpont alapján tudjuk igazolni az eladó felé. Előfordulhat, ezért figyeljünk arra, hogy a termék tényleges átvételének a napja későbbi, mint a számlán feltüntetett teljesítési időpont, ezért az elállásra rendelkezésre álló 14 napos időtartam akár néhány nappal meg is rövidülhet.
Sajnos a kisebb webáruházak sok esetben még számlát (nyugtát) sem mellékelnek a termékhez, ezért célszerű – amennyiben mód van rá – a termék átvételekor az átvételi elismervényről egy másolatot kérni, vagy arra a futárral vagy a postai alkalmazottal az átvétel tényleges napját ráírattatni.
Kipróbálhatjuk-e a terméket az elállási határidő alatt?
Természetesen igen, hiszen pontosan ez az elállási jog lényege, hogy a 14 napos határidő alatt megbizonyosodhassunk arról, hogy a termék alkalmas a rendeltetésszerű használatra és megfelel az egyéni használati céljaink teljesítésére, tehát a csomagolás felbontása és a termék kipróbálása nem vezet az elállási jogunk elvesztéséhez [kivéve zárt csomagolású egészségvédelmi, higiéniai termékek, hang-, illetve képfelvétel (CD és DVD lemezek), számítógépes szoftver esetében].
Fontos tudni ugyanakkor, hogy ha a terméket nem csak kipróbáltuk, hanem ezen felül is használtuk, akkor a termék ebből fakadó értékcsökkenéséért felelősséggel tartozunk a vállalkozás felé.
Milyen formában kell közölnünk a szerződéstől való elállásunkat az eladóval?
Elállási szándékunkat szóban (telefonon), postai úton (célszerű tértivevényes levélben) vagy e-mailben jelzett egyértelmű nyilatkozatunkkal, valamint a Korm. rendelet mellékletében található nyilatkozat-minta útján közölhetjük. Amennyiben a vállalkozás a honlapján ezt biztosítja, úgy a honlapon is kifejezésre juttathatjuk e jog gyakorlására vonatkozó szándékunkat. Ilyen esetben a vállalkozás köteles tartós adathordozón (pl.: e-mailben) haladéktalanul visszaigazolni nyilatkozatunk megérkezését.
Az utólagos bizonyíthatóság érdekében javasolt, hogy elállási nyilatkozatunkat elsősorban az eladónak a webáruház honlapján közzétett e-mail címére küldjük el. Természetesen, amennyiben a vállalkozás rendelkezik üzlethelyiséggel vagy vevőszolgálattal, elállási nyilatkozatunkat személyesen is átadhatjuk és az eladóval igazolt módon átvetethetjük.
A terméket csak akkor küldjük vissza, ha az eladó nem zárkózott el a termék visszavételétől, mivel ellenkező esetben, a termék visszaküldése után már a termék sem lesz a birtokunkban és kérdéses, hogy az eladó egyáltalán visszafizeti-e az általunk kifizetett összeget.
Milyen következményekkel jár a szerződéstől való elállás?
Elállás esetén az interneten megkötött szerződés a szerződéskötés napjára visszamenőleg kerül megszüntetésre, ezért olyan helyzetet kell teremteni, mintha a fogyasztó meg sem rendelte volna a terméket az online shopban. Ez azt is jelenti, hogy a fogyasztó köteles a terméket saját költségén (kivéve, ha vállalkozás ezt előzetesen vállalta) haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított 14 napon belül visszajuttatni az eladó vagy az átvételre jogosult meghatalmazott személy részére. Az eladó pedig köteles haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzéstől számított 14 napon belül napon belül a fogyasztó által kifizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket (tehát pl.: a szállítási, csomagolási díjat is) visszatéríteni.
Ha a megrendeléskor nem a vállalkozás által felkínált legolcsóbb szállítási módot választottuk, akkor is csak a felkínált legolcsóbb szállítási díjnak megfelelő összeget köteles visszatéríteni számunkra a vállalkozás. Természetesen ebből a szempontból nem számít szállítási módnak, ha a vállalkozás üzletében is van mód a termék átvételére ingyen (hiszen ilyenkor nem történik tényleges szállítás!).
Mi az a visszatartás joga?
Jó tudni, hogy a vállalkozás mindaddig visszatarthatja az elállással érintett termék vételárát és a szállítási költséget, amíg a fogyasztó vissza nem szolgáltatta részére a terméket, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte.
Meggondolhatjuk magunkat és visszaléphetünk az interneten rendelt szolgáltatás nyújtására irányuló szerződéstől?
Ha szolgáltatást rendeltünk interneten, akkor főszabály szerint a szerződés megkötését követő 14 napon belül ugyanúgy elállhatunk a szerződéstől, mint a termékek vásárlása esetén.
Az elállási jog helyett felmondási jog illet meg minket, ha a vállalkozást arra kérjük, hogy a szerződés teljesítését az elállásra nyitva álló 14 napos határidő lejárta előtt kezdje meg (mely kérést kötelesek vagyunk kifejezetten közölni) és ezen nyilatkozatunk megtételét követően a teljesítés megkezdődik.
A felmondási jogunkat is elveszítjük, ha a szolgáltatás egészét teljesítette a vállalkozás, és tudomásul vettük (még a teljesítés megkezdésére irányuló kérésünkkel egyidejűleg), hogy az egész szolgáltatás teljesítésével elveszítjük.
Milyen költségeket kell a fogyasztónak viselnie a szerződéstől való elállásakor/felmondáskor?
Elálláskor kizárólag a termék eladó részére történő visszaküldésének közvetlen költségeit vagyunk kötelesek viselni (kivéve, ha a vállalkozás vállalta e költség viselését, vagy ha a vállalkozás a költségviselési kötelezettségünkről nem tájékoztatott minket), ezért a terméket nem adhatjuk fel utánvétellel vagy portóval. Ezzel összefüggésben a termék ingyenes kiszállításának díját sem lehet utólag a fogyasztóra terhelni.
Az eladó az elállás/felmondás miatt egyebek mellett sem kötbérfizetési kötelezettséget, sem bármilyen pénzbeli büntetést nem róhat ránk.
Minden internetes szerződés esetén megilleti a fogyasztót az elállási, vagy felmondási jog?
Nem, mivel a rendelet tételesen felsorolja azokat az esetköröket, amikor nem gondolhatjuk meg magunkat a termék átvétele vagy a szolgáltatásra vonatkozó szerződéskötés után. Feltétlenül tudnunk kell azokról az esetekről, amikor nem gyakorolhatjuk elállási vagy felmondási jogunkat, hogy a vásárlási döntésünk előtt ezt a körülményt is mérlegelhessük.
Az online kereskedő meghatározhat-e a rendelet szabályaitól eltérő, a fogyasztóra nézve hátrányosabb szerződési feltételeket?
Nem, mivel a rendelet szabályaitól csak a fogyasztóra nézve előnyösebb, kedvezőbb módon lehet eltérni, például 14 napnál hosszabb elállási határidő biztosításával. Emellett az eladó biztosíthatja az elállási jogot olyan termékekre is, amelyek esetén egyébként a rendelet kizárja a fogyasztó szerződéstől való visszalépését.
Melyik jogszabály határozza meg azokat az esetköröket, amikor nem gyakorolhatjuk az elállási jogot a termék átvétele után?
Ezeket az eseteket szintén a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet (rendelet) sorolja fel a 29. §-ában.
Élhetünk-e elállási jogunkkal, ha koncertjegyet, repülőjegyet vásárolunk vagy hotelszobát foglalunk le az interneten?
Nem, mert a rendelet alapján nem illeti meg a fogyasztót az elállási jog az előre meghatározott időpontban szállást nyújtó (hotelszoba foglalás), szállítási (repülőjegy-foglalás, gépjárműbérlés), étkeztetési (pizzarendelés) vagy szabadidős szolgáltatások (koncertjegy, belépőjegy megrendelés) igénybevételére irányuló online szerződéseknél.
A gyorsan romlandó élelmiszereket vagy higiéniai cikkeket szintén feltétel nélkül visszaküldhetem?
Nem, mert gyorsan romlandó termékek (például nem tartós élelmiszerek, vágott virág) és természetüknél fogva (higiéniai vagy egészségügyi okból) vissza nem szolgáltatható termékek (például fogkefe, golyósdezodor, fehérnemű, masszázsolaj, szexuális segédeszköz, kozmetikumok, étrend-kiegészítők) esetén sem állhat el a fogyasztó a szerződéstől. Fontos tudni, hogy a higiéniai vagy egészségügyi okból vissza nem szolgáltatható termékeket is visszaküldhetjük, amennyiben a csomagolást, a védőfóliát még nem bontottuk fel, vagyis a terméket még nem vettük használatba.
Visszakövetelhetem a vételárat olyan termék esetén, amelyet kifejezetten a saját kívánságomra, egyedi utasításaim alapján készítettek, állítottak elő?
Nem, mivel a vállalkozások nem kötelesek olyan termékek feltétlen visszavételére, amely a fogyasztó személyéhez kötött, illetve amelyet a fogyasztó egyedi utasításai alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő. Ha ezekben az esetekben elfogadnánk az elállási jog gyakorlását, akkor gazdaságilag értéktelenné válna a dolog, hiszen a kereskedő már nem tudná a kizárólag az azt megrendelő fogyasztó számára értékkel bíró egyedi jellegű terméket más vevő számára értékesíteni.
Példaként említhető, amikor ajándéktárgyakat, pólókat, bögréket a megrendelő egyedi kívánsága, az általa biztosított fotók alapján készítenek el. Hasonlóan nem gyakorolhatjuk elállási jogunkat, ha az általunk készített digitális fényképek előhívásával, vagy egyedi számítógépes szoftverek megalkotásával bízzuk meg a webáruházat.
Fontos kihangsúlyozni, hogy ez a kivételszabály kizárólag az egyedileg, a fogyasztó kifejezett kérésére előállított termékeknél alkalmazandó. Az a körülmény, hogy a fogyasztó például egy ruhanemű megrendelésénél a saját méretadatait adja meg, nem teszi a terméket a fogyasztó személyéhez kötötté, hiszen a ruhaneműt már korábban, nem a fogyasztó kifejezett kérésére gyártották le. Szintén nem minősül a fogyasztó személyéhez kötöttnek az egyedi konfigurációval összeállított számítógép, notebook sem, mivel e termék alkatrészei állagának sérelme nélkül szétszedhető és újra összeszerelhető, így az egy új vevő számára értékesíthető.
Internetes szerencsejátékok esetén biztosítja a rendelet a fogyasztók számára az elállási jogot?
Természetesen az egyre népszerűbb internetes sportfogadások esetén sem követelheti vissza a fogyasztó utólag a sikertelen fogadás során kockára tett összeget, hiszen így a fogadásban rejlő szerencse-elem értemét vesztené.
Mikor veszítjük el elállási jogunkat műsoros CD, DVD lemez, illetve számítógépes szoftvert tartalmazó CD, DVD lemez vásárlásakor?
A lemezen (CD, DVD) tárolt szerzői művek, valamint a számítógépes szoftverek esetében akkor nem gyakorolhatjuk elállási jogunkat, ha a csomagolást (védőfóliát) már felbontottuk, hiszen ilyenkor lehetővé válik számunkra a szerzői jogi védelem alá eső termék használata, valamint többszörözése is, amelyért szerzői jogdíjat kellene fizetni. Ha azonban a terméket az eredeti csomagolásban, felbontatlanul visszaküldjük vagy visszavisszük az eladó üzletébe, az eladó köteles az általunk kifizetett összeget részünkre visszafizetni.
Mikor veszítjük el elállási jogunkat a nem tartós adathordozón (CD-DVD lemezen) vásárolt digitális adattartalom esetén?
Ha online letöltéssel elérhető digitális adattartalmat (pl.: zene, film, játék vagy más szofvter) vásárolunk, elveszítjük elállási jogunkat, ha a vállalkozás kifejezett, előzetes beleegyezésünkkel megkezdte a teljesítést, és a beleegyezéssel egyidejűleg nyilatkoztunk arról is, hogy tudomásul vesszük az elállási jog elvesztését.
Milyen egyéb esetekben nem biztosítja a rendelet az elállási, vagy felmondási jogot?
Nem gyakorolhatjuk elállási jogunkat, ha a termék ára, illetve a szolgáltatás díja a pénzpiac eladó által nem irányítható ingadozásától függ. Példaként említhető a háztartási tüzelőolaj, és egyéb olajszármazékok. Fontos, hogy nem tartozik e kivétel alá az az esetkör, amikor az áringadozást a nemzeti valuták árfolyamainak változása eredményezi.
Olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás kifejezett kérésünkre keres fel minket sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából, nincs mód elállásra vagy felmondásra. Ilyen eset lehet például az, amikor például hétvégén mosógépszerelőt hívunk házhoz, úgy a termék megjavítása után ettől a szolgáltatástól nem állhatunk el.
Hírlap és folyóirat vásárlására irányuló szerződés esetén az eladótól szintén nem várható el, hogy az esetlegesen már aktualitásukat vesztett kiadványokat a vételár visszatérítésével visszavegye.
Nincs lehetőség elállni olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel, ilyen termék pl.: az üzemanyag.
Nem gyakorolhatjuk elállási jogunkat olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amelynek tényleges értéke a vállalkozás által nem befolyásolható módon a piaci ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor. Ez érvényes például a spekulatív célú szerződések megkötését követően hosszú idő elteltével szállított borokra, ahol az érték a piac ingadozásainak a függvénye.
Szolgáltatás nyújtására irányuló szerződéseknél pedig felmondási jogunkat elveszítjük, ha a szolgáltatás egészét teljesítette a vállalkozás (és amennyiben kifejezett, előzetes beleegyezésesünkkel és annak tudomásul vételével kezdte meg a teljesítést a szolgáltató, hogy az egész teljesítés után felmondási jogunk elvész).
Rendelkezünk-e elállási joggal, amennyiben egy terméket internetes árverés, aukció keretében vásároljuk meg?
Nem, hiszen az árverés is egy speciális, spekulatív jellegű szerencseszerződés, amely értelmét vesztené, ha a „leütési ár” megfizetése után mégis meggondolhatnánk magunkat. Természetesen az úgynevezett fix áras árveréseknél (amikor a vételár előre meghatározott, és nem kerül sor licitálásra) az általános szabályok szerint gyakorolhatjuk elállási jogunkat.
Az elállási jog gyakorlása alóli kivételek esetén az eladó rendelkezhet-e úgy, hogy mégis biztosítja a fogyasztók számára e jogot?
Igen, de mivel e tekintetben az online kereskedőket jogszabály nem kötelezi, erre a kedvezményre csak önkéntesen, akár egyedi esetben történő szabad üzleti döntésük alapján kerülhet sor.
Források:
https://mintawebaruhaz.fogyasztovedelem.kormany.hu/hu/gyik?start=4
https://mintawebaruhaz.fogyasztovedelem.kormany.hu/hu/gyik?start=5